2016. június 17.

Stay strong for me - 5.rész - Ajándék


Sziasztok!

Először is, szeretnék mindenkinek kellemes nyári szünetet kívánni! Remélem, mindenkinek olyan lett, a bizonyítványa, amilyennek szerette volna. Másodszor, megérkeztem a Stay strong for me utolsó részével. Bocsánat, hogy ennyit kellet várni rá általában nem szoktam ilyen sok időt kihagyni egy-egy rész között, de ezzel most kicsit meggyűlt a bajom. Mindenesetre most itt van és kíváncsian várom, hogy mit szóltok hozzá. Jó szórakozást a részhez! :)
Puszi: Emily







~ Tia ~
Két héttel és egy nappal később
        Kicsim – tompán hallottam valaki hangját, és éreztem, ahogy rázzák a vállam. Lassan kinyitottam a szemem és megpillantottam anyát.
        Tudom, hogy még fáradt vagy a tegnapi műtét miatt, de valaki már nagyon szeretne beszélni veled – mosolygott rám.
        Hogy van Zora? – suttogtam.
        Jobban. Nem sokára átjön hozzád – mondta mosolyogva. A segítségével felültem, majd a kezembe adta a telefont.
        Halló? – szóltam bele erőtlenül.
        Szia, Gyönyörűm! Hogy érzed magad? – az ismerős hang boldogsággal töltött el.
        Szia, Zayn! Mindenem fáj, úgyhogy még élek – elnevette magát.
        Szuper. Mit mond az orvos? – némi aggódást éreztem hangjában.
        Úgy tűnik, minden rendben van. Most egyelőre várnunk kell – válaszoltam.
        Mikor derül ki, hogy sikeres volt-e a műtét?
        Azt mondják, pár hét múlva már biztosan tudni fogják, hogy mi lesz velem – sóhajtottam fel.
        Értem. Hogy van Zora? – kaptam tőle az újabb kérdést.
        Anya azt mondta jól van, de én még nem találkoztam vele.
        Ennek nagyon örülök – sóhajtott fel – Nem kaptál pár órája valamit? – váltott hirtelen témát.
        Ööööö… nem tudok róla. De várj, mindjárt utána kérdezek – elvettem a telefont a fülemtől és a mellkasomhoz szorítottam – Anya, Zayn kérdezi, nem kaptam-e valamit nemrég – pillantottam rá kíváncsian.
        Ó, de – az ágy mellől felvett egy csokor virágot és az ölembe tette – Ezt kaptad – mosolygott rám. Meglepődve visszatettem a telefont a fülemhez.
        Zayn Malik, honnan a fenéből tudtad? – kérdeztem az orchidea csokrot csodálva.
        Vannak kapcsolataim – éreztem a hangján, hogy mosolyog – Tetszik? – kérdezte reménykedve.
        Igen. Nagyon szép, köszönöm – mondtam kissé meghatódva.
        Majd elfelejtettem! – kiáltott fel hirtelen, ezzel kicsit megijesztve – A srácok üdvözletüket küldik és jobbulást kívánnak mindkettőtöknek.
        Ó, köszönjük szépen! Mi meg sok puszit küldünk nekik – vigyorogtam. Ez nagyon édes tőlük.
        Csak óvatosan azokkal a puszikkal! – szólt rám játékosan.
        Ne már, tudod, hogy értem – forgattam a szemeimet.
        Persze, hogy tudom – biztosított – Most sajnos le kell tennem – mondta csalódottan – De holnap megint felhívlak – ígérte.
        Várni fogom.
        Szia!
        Szia! – Zayn bontotta a vonalat, én pedig visszaadtam a telefont anyának egy csalódott sóhaj kíséretében.
        Már tegnap is hívott. Nagyon aggódik érted – szólalt meg anya. Összemosolyogtunk, majd ő felállt. – Na, ezt átviszem Zorának – vett elő egy másik csokrot az ágy mellől. Jaj, de édes, mindkettőnknek küldött.
        Amúgy, olvasd el a kártyát is, ott van az éjjeliszekrényen – kacsintott rám anya és kilépett az ajtón. Gyorsan odakaptam és megszereztem a kis lapot.
Gyógyulj meg hamar! Szeretlek, Zayn xxx
Ui.: Mi is szeretünk, és gyors gyógyulást kívánunk! Harry, Niall, Liam & Louis
Felnevettem. Az ilyen pillanatokban tudom csak igazán, hogy jól választottam. A legjobb srácok a világon.
Öt évvel később
A nemrég elkészült szoba ablakában álltam. Már be volt rendezve, minden bútort a helyére rakattam. Még érződött a festék szag, de nem foglalkoztam vele különösebben. Kifelé meredtem az ablaküvegen. Innen a hátsó udvart láttam. Egy nagy füves placcot néhány fával és bokorral. Szerettem ott kint lenni, sok kedves emléket őriztem erről a helyről.
Hirtelen motoszkálás hangja ütötte meg a fülemet. Végig simítottam a már igen nagy hasamon és lassan megfordultam. Sejtettem, hogy ki volt a hangok okozója. Végig pásztáztam a szobát. Jó ötlet volt ez a világoskék festék. Többet kellene Bogyóra hallgatnom.
        Gyönyörűm, hol vagy? – hasított a levegőbe szerelmem hangja.
        Gyerek szoba – kiabáltam és pár másodpercre rá megjelent az ajtóban Zayn.
        Szia! – sétált felém.
Megállt tőlem pár lépésnyire, majd bizonytalanul felemelte a kezét, de vissza is engedte, nem ért hozzám. Ezen nem csodálkoztam. Volt egy kis nézeteltérésünk ma, mielőtt elment.
        Nézd, gondolkoztam azon, amit mondtál – fürkészte arcomat.
        Sok mindent mondtam, pontosan mire gondolsz? – kérdeztem, belenézve sötétbarna szemeibe.
        A gyerekünk nevére – válaszolta.
        Értem – bólintottam megerősítésként.
Majdnem nyolc hónapos terhes voltam, de még mindig nem tudtuk eldönteni, hogyan fogják hívni a nem sokára megérkező kisfiúnkat.
        Nem akarok tovább veszekedni veled ezen. Sőt, egyáltalán nem akarok veszekedni veled – mondta őszintén.
        Tudom Zayn – sóhajtottam fel – De mondtam, hogy ez csak egy ötlet volt. Egy javaslat. Nem muszáj, hogy ez legyen a neve – forgattam meg idegesen a karikagyűrűmet az ujjamon.
A kicsi ezt a pillanatot választotta arra, hogy egy eléggé erőset rúgjon. Fájdalmas arckifejezéssel nyomtam a kezemet a hasamra.
        Mi a baj? – Zayn aggódva simított végig a karomon.
        Csak rúgott egyet – ráztam meg a fejem.
        Gyere, menjünk át a mi szobánkba – húzott gyengéden az ajtó irányába.
Átsétáltunk a hálószobánkba, ahol én azonnal leültem az ágyunkra.
        Megértem, hogy felzaklatott a javaslatom – szólaltam meg.
        Nem. Nem erről van szó – bizonygatta hevesen Zayn – Tudom, hogy mindig szeretni fogod, de ez így hirtelen túl sok volt – ült le mellém. Megfogtam a kezét.
        Téged is szeretlek. Ugyanúgy, mint Trentet, egyikkőtöket se jobban. Ezt akkor is tudtad, amikor megkérted a kezem, ezért azt reméltem, hogy megbékéltél már a dologgal. De most már belátom, hogy nagy hülyeség volt ezt kérni tőled – kerestem a tekintetét.
        Nem – szorította meg a kezem.
        De igen. Igazságtalanság volt tőlem. Sejthettem volna, hogy így reagálsz majd. Nem gondoltam át, hogy mit is kérek tőled – vallottam be. Én magamban eldöntöttem, hogy ezt akarom és bele se gondoltam mélyebben.
        Nem Gyönyörűm, nem. Tudom, miért szeretnéd ezt, és kitaláltam valamit.
        Micsodát? – homlokráncolva pillantottam rá.
        Én hálás vagyok Trentnek és Stevennek is, amiért életben tartottak téged, és ezáltal megismerhettelek. És most itt vagy nekem, az első közös gyerekünket várod, és nagyon szeretlek. Szóval, hajlandó vagyok kompromisszumot kötni veled – magyarázta. Nem pont értettem, hogy mit akar ezzel, de zavartságomat látva folytatta. – Azt szeretném, ha Trent lenne a második neve – mondta ki végre.
        Bogyó – hirtelen csak ennyit sikerült kimondanom, majd sírva átöleltem. Viszonozta gesztusom – már amennyire a hasamtól tudta – és szorosan fonta a karjait körém.
        Jó lesz így? – kérdezte pár perc után.
        Igen, köszönöm. Nagyon szeretlek – suttogtam meghatódva. A fene se gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz nevet adni a kisbabánknak.
        Rendben, akkor, hogy hangzik pontosan a kisfiúnk neve? – kérdezte elhúzódva tőlem.
        Jordan Trent Malik – ahogy kimondtam, erős rúgást éreztem a hasamban – Megrúgott – néztem fel Bogyóra.
        Jordan, nyugodj meg! – simította a kezét szeretetteljesen a hasamra.
        Lehet, hogy nem tetszik neki? – néztem le a pocakomra aggódva.
        Szerintem, csak örül, mert végre eldöntöttük, és nem hívjuk többet mini bogyónak – mosolyodott el Zayn.
        Lehet – hajoltam rá Bogyó szájára és lágyan megcsókoltam.
A kezeimet a hátára csúsztattam és közelebb bújtam hozzá. De ő elhúzódott tőlem.
        Bocsi, Gyönyörűm, de erre most nincs időnk – mondta szomorúan.
        Igaz, öltöznünk kell – álltam fel megadóan.
        Szépen nézne ki, ha elkésnénk a saját vacsoránkról – állt fel ő is.
        Talán nem kezdenék el nélkülünk – tűnődtem a szekrényhez lépve.
        Elfelejted, hogy Niall is ott lesz – emlékeztetett Zayn.
        Tudom, hogy ott lesz, de bízok Zorában – magyaráztam, ahogy levettem a ruhámat a vállfáról.
Belebújtam a virágos kis ruhámba és eligazítottam magamon. Belenéztem a tükörbe. Úgy nézek ki, mint, akinek egy nagy strand labda van a ruhája alatt.
        Gyönyörű vagy – jelent meg Bogyó arca a tükörben. Rám mosolygott, majd hátulról átölelt, a kezeit megpihentetve a hasamon.
        Szeretlek! – suttogtam.
        Én is szeretlek – puszilt meg.
        Segítesz felhúzni a cipőimet?
        Igen, amennyiben nem magas sarkú cipőkre gondolsz, mert azt nem engedem, hogy felvedd. Nem fogom egész éjjel a lábaidat masszírozni miattuk megint – nyomta meg az utolsó szót. Elmosolyodtam.
        Rendben.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Befelé tartottunk az étterembe. Zayn kinyitotta nekem az ajtót, majd kézen fogva elsétáltunk a lefoglalt asztalhoz. Még senki sem volt ott. Elbizonytalanodtam az időpontot illetően, ezért Bogyóhoz fordultam.
        Hány órát mondtunk a többieknek? – kérdeztem.
        Hetet, azt hiszem – felpillantottam az órára. 18:58. Akkor még nem késnek és nekünk is kár volt sietni.
Pár perc múlva megérkezett Harry, Niall Zorával, Liam és Louis is. Üdvözöltek minket, majd leültek az asztalhoz. Szokás szerint Stevenékre vártunk. Tíz perc múlva Steve is megérkezett Lisával. Addigra már kikértük a pezsgőket. Természetesen Zorának, Lisának – aki szintén babát várt – Liamnek és nekem a gyerek változatot kértük.
        Most, hogy mindenki itt van – emelte fel a poharát Louis – Szeretném, ha koccintanánk az este ötlet gazdáira, Tiára és Zaynre!
        Tiára és Zaynre – visszhangozták a többiek a poharakért nyúlva.
        Várjatok! – állította le őket Bogyó – Van egy bejelenteni valónk – mindenki kíváncsian fordult felénk – Ma nagy döntést hoztunk – rám pillantott, mintegy megerősítést várva – Végre eldőlt, hogy fogják hívni a kisfiúnkat – újságolta boldogan.
        Na, halljuk, mi lett a neve! – szólalt meg Harry izgatottan. Megfogtam Zayn kezét az asztal alatt.
        Jordan Trent Malik – mondtam ki mosolyogva. Zora megfogta a másik kezem, mire felé pillantottam.
        Gyönyörű neve van.
        Akkor koccintsunk Jordanre is – ajánlotta Steven, ahogy felemelte a poharát.
Koccintottunk majd arra lettünk figyelmesek, hogy Niall lassan feláll.
        Tudom, hogy ez most a ti estétek – pillantott felénk – De talán nem lesztek rám mérgesek, ha megteszek most valamit, amire már egy ideje készülök – mondta, majd fél térdre ereszkedett, miközben elővett a zsebéből egy apró dobozt. Felpattintotta a tetejét és hugi szemei azonnal könnyesek lettek.
        Zora Campbell, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? – nézett fel rá.
        Ó, te jó ég! Hát, persze, hogy igen – Zora a nyakába vetette magát.
Egy kis ölelkezés után Niall felhúzta a gyűrűt hugi ujjára, amit a mi hangos éljenzésünk és tapsolásunk kísért.
        Gratulálunk! – kiabáltuk tökéletesen egyszerre. Zora megtörölte a szemeit, majd megszólalt:
        Örülök, hogy ezt megtetted, mert mondanom kell valamit. Nem tudom tovább titokban tartani, és biztos vagyok benne, hogy nem fogsz haragudni, amiért így tudod meg de… – kis hatásszünetet tartott – Kisbabát várok.
        Annyira szeretlek – Niall azonnal megcsókolta.
        Igyunk! – álltam fel izgatottan kezemben a pezsgőmmel – Emelem poharam…
        Erre a terhes társaságra – szakított félbe Liam hangosan nevetve, amihez mindannyian csatlakoztunk.






Vége











2 megjegyzés:

  1. Szia. :)
    Már előre tudom, hogy ez egy elég hosszú vélemény lesz, de nem vagyok képes magamban tartani a gondolataimat, így most megosztom veled. :)
    Kezdeném is az elejével. Nagyon örülök, hogy Tia és Zora jól vannak, tényleg aggódtam értük. :) Zayn egy tündér, maga az álompasi és az, hogy Zora-nak is küldött virágot...hát...valójában olyan édes, hogy szavakat sem találok rá.♥
    Elérkeztünk ahhoz a bizonyos "öt évvel később"-höz. Még bele sem olvastam, de a kismama képe láttán könnybe lábadt a szemem. Egyből sejtettem, hogy miről lehetett szó. Már az is hatalmas örömmel töltött el, hogy Tia meggyógyult, hogy ÉLT, és ráadásul még egy csodálatos kisbabát is a szíve alatt hordott. A "Bogyó" megnevezés belopta magát a szívembe, annyira aranyos, főleg, hogy Zayn-t hívta így. :) Zayn nagyszerű apa lesz, ez tisztán látszik rajta.
    Valójában már egyből gondoltam, hogy Tia a Trant nevet szerette volna a kicsinek, valahogy éreztem. Én megértem őt, hisz attól, hogy Zayn felesége volt és a közös gyereküket várta, nem szűnt meg szeretni Trant-et sem. Nagyon édes volt Zayn-től, hogy attól, hogy nem a Trant lett a kicsi első neve, bevállalta második névnek is. (Egyébként a Jordan Trant Malik egy nagyon gyönyörű név)Az ő helyzetét is teljesen meg tudtam érteni. Innen is látszik, hogy Tia mennyire fontos volt neki és mennyire nagyon szerette.
    Tényleg ne húzzon magassarkút, hisz el is eshetne benne a nagy pocakjának köszönhetően. Tetszett, hogy Zayn a lábmasszírozásra fogta. :D
    A vacsora nagyon aranyos volt számomra. Meglepett, hogy minden lány babát várt. Egyedinek és rendkívül ötletesnek találtam. Niall...bárcsak az én kezemet kérte volna meg. Zora-nak teljesült a kívánsága. Egy egyszerű ölelésnek indult a kapcsolatunk, aztán leánykérés és közös baba lett belőle. :)
    Most az egész történetről is szót szeretnék ejteni:
    Azt tetszett a legjobban, hogy nem tündérmese volt. Nem egy olyan lányt festettél le, akinek tökéletes élete volt és mindent megkapott, pont ellenkezőleg. Egy beteg, de mégis erős lányt formáltál meg, akit nem lehetett nem szeretni. A történet legelején azért sírtam, mert szomorú voltam, hogy Tia nem volt jól sem testileg, sem pedig lelkileg. De most a meghatódottságtól, a merő boldogságtól sírtam. Egy komoran, reménytelenül kezdődő történetből kihoztad a legjobbat, amit az ember csak olvasni tud. Olyan boldogság áradt szét bennem, hogy ki sem tudom fejezni. Ez volt az egyik legszebb történet, amit valaha olvastam. Megérte belekezdenem és büszkén nyilvánítom ki: Ez lett a kedvenc történetem. :) Szívesen olvasnám könyv formájában is és persze bárhol, bármikor. Imádtam a történetedet, igazából szavakat sem találok arra, hogy milyen zseniális volt. :)Örülök, hogy Tia Zayn felesége lett, mellette is képzeltem el, de annak még jobban örülök, hogy ennek a zseniális történetnek az olvasója lehettem. Hálás vagyok neked ezért a történetért. :)
    Te vagy az egyik legjobb író a világon, ezt sosem szabad elfelejtened és ha bárki az ellenkezőjét mondja, az hazudik. :) (Egyébként elnézést, hogy hirtelen átváltottam múlt időbe, nem tudom ez hogy jött. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nem bánom, hogy ilyen hosszú véleményt írtál, nagyon örülök annak, hogy megmerted osztani velem a gondolataidat. :)
      Ugyan a történetet magát már privátban kitárgyaltuk, de azért annyit ide is írnék, hogy nagyon örülök annak, hogy ennyire tetszett, hogy külön kitértél szinte minden részletre, tényleg sokat jelent, hogy ezeket leírtad.
      Nagyon örülök, hogy a név körüli vitában mindkét felet megértetted, tudtál azonosulni a helyzetükkel.
      Nagyon örülök annak, hogy egyedinek találtad a történetemet. El sem tudod képzelni milyen boldogsággal tölt el, amit ide írtál nekem. Meghatódtam a szavaidtól. Megtisztelő, hogy a kedvencednek választottad a történetemet és az is, hogy ennyire jónak gondolsz.
      Örülök annak, hogy ilyen érzéseket tudtam kiváltani belőled az írásommal. Ez nekem nagyon jó visszajelzés, mert így azt érzem, hogy van értelme csinálnom. Köszönöm, hogy írtál. :)
      Emily

      Törlés