2015. december 20.

The mystery girl - 1.rész


Sziasztok! 

Nagy szeretettel köszöntelek Titeket a blogomon. Ez a blogom egy mindenes blog lesz, ez azt jelenti, hogy több történet is helyet fog itt majd kapni nemcsak fiúxlány kategóriában. Valamint lesznek fordításaim is.
Az első történetem a The mystery girl címre hallgat és lentebb olvashatjátok az első részét. A történet második része pénteken fog érkezni, és ezután mindig pénteken lesz ennek a történetnek új része. Kellemes olvasást és jó szórakozást! :)
Puszi: Emily







~ May ~
Csütörtök este volt, de nem egy átlagos csütörtök, karácsonyeste volt. Egyedül sétáltam Mullingar kihalt utcáin. A házakból kevéske fény szűrődött ki, az ablakok pedig bepillantást engedtek a családok karácsonyaiba. Néha-néha megálltam egy-egy ablaknál és mosolyogva néztem a bent ünneplőket, a kisgyerekeket, akik már nagyon izgatottak voltak a fa alatt meglapuló ajándékok miatt.
Az utcákon csak egy-két ember szaladgált meg persze én. Úgy tűnhetett céltalanul bolyongok, mint általában, de valójában nem, nagyon is tudtam merre tartok. Erősebben szorítottam kesztyűnélküli kezemmel a megafonomat és sietősebbre vettem a lépteimet. Fekete csizmám ütemesen kopogott a járda kövén, a szoknyám meg a kiengedett barna, göndör hajam pedig, lassan ringtak körbe engem. A fejem és a füleim egy rózsaszín sapka meleg takarásában voltak.
Egy öreg bácsi megbámult, amikor elhaladtam mellette, de én csak egy kedves mosolyt küldtem felé. Láttam rajta, hogy nem tudta mire vélni a dolgot. Magamban mosolyogva haladtam tovább, már nem volt messze az úti célom. A talpam alatt ropogott az a kevéske hó, ami tegnap esett. Majd észrevettem egy csapatnyi embert az egyik ház lépcsője előtt. Megérkeztem. Odasétáltam hozzájuk és beszédbe elegyedtem velük:
        Sziasztok! Mit csináltok itt? – nagyon nehezemre esett kedvesnek lenni velük.
        Niall Horan-ra várunk – tájékoztatott egy sötét bőrű lány, és mindezt úgy mondta, mintha magától értetődő lenne.
        Miért, mentek vele valahová? – kérdésemet hangos nevetés követte.
        Nem, dehogyis – válaszolt egy magas szemüveges lány, nem volt több 13-nál.
        Hát akkor? – értetlenkedtem tovább.
        Hát mi csak… – hebegett egy szőke csaj.
        Csak tönkreteszitek a szünetét, az ünnepét és a karácsonyát a családjával meg a barátaival? – kérdeztem ártatlanul.
        Nem – volt az egybehangzó válaszuk.
        Pedig azt csináljátok. Támogatnotok kellene őt nem pedig tönkretenni.
        Mi nem tesszük őt tönkre! – kiabált valaki a tömeg hátuljából.
        De igen. Amint megpróbál kilépni a házból, megrohamozzátok, képet meg aláírást akartok tőle. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Most szünete van, amit azért kap, hogy kikapcsolódjon, a családjával és a barátaival lehessen, nem pedig azért, hogy a rajongói miatt fájjon a feje – kiabáltam velük – És most pedig tűnés innen! – felemeltem a megafont aztán rájuk kiabáltam vele.
Néhány ház ablaka kinyílt majd az egyikből kikiabált valaki, hogy kihívta a rendőrséget. Nyilvánvalóan kamu volt, de a lányok megijedtek, futva elhagyták az utcát.
        És vissza se gyertek! – kiabáltam utánuk. Kikapcsoltam a megafont és indulni készültem.
Nem akartam, hogy tényleg rám hívják a zsarukat, nem hiányzott, hogy bent töltsem az ünnepeket a sitten.
        Várj! – kiabált nekem valaki.
Megfordultam és Niall sétált le a lépcsőn hozzám. Úgy nézett ki, mint, aki épp csak kirohant a házból. Nem volt rajta kabát csak egy sima hosszú ujjú felső és a haja sem úgy állt, ahogy szokott. Megállt előttem én pedig, hirtelen azt se tudtam mit mondjak:
        Sajnálom a hangzavart, bocsánat, amiért elrontottam az ünnepet – kezdtem szabadkozni.
        Ne, ne nem rontottad el – mondta azután megölelt. Váratlanul ért, ezért nem viszonoztam azonnal. – Köszönöm.
        Ezt nekem kellene mondanom – néztem rá, amikor elengedett.
        Nem, úgy értem azt, hogy elküldted őket.
        Szívesen, borzasztó, hogy karácsonyeste nincs más dolguk.
        Igen, az. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én fázok, nincs kedved bejönni?
        Ó, nem. Karácsonyeste van, ez a család ünnepe, nem szeretném megzavarni.
        Nézd, a családom arra vár, hogy bevigyelek. Jobban tennéd, ha igent mondanál – jelentőség teljesen nézett rám. Miért érzem azt, hogy ez csak kamu?
        Tényleg nem akarom, hogy bajba kerülj, de…
        Ha nem akarod, akkor gyere beEz olyan, mint egy érzelmi zsarolás.
        Jó, legyen – adtam meg magam és rá mosolyogtam, amit azonnal viszonzott.
        Amúgy mi a neved?
        May vagyok – néztem fel rá – May Hudson.
        Mint a hónap? – kérdezett vissza.
        Igen, és mint a folyó – feleltem halkan.
Beinvitált a házba ahol elvette a megafont, amit eddig a kezemben tartottam. Levettük a cipőinket és a kabátomtól is megszabadultam. Beljebb tessékelt, be a nappaliba, ahol az egész családja ott volt. Félénken köszöntem és kellemes ünnepeket kívántam. Egy kicsit rosszul éreztem magam, feszengtem köztük, habár mindnyájukat ismertem már név szerint.
A kis Theo belekapaszkodott a szoknyám aljába és játszani hívott. A nappali közepén, az autósszőnyegen autókáztam vele. Közben körbenéztem a házban: szépen volt berendezve, egyáltalán nem volt zsúfolt. A bútorok színe harmonizált a falak meg a függönyök színével. Niall is csatlakozott hozzánk és nem sokkal később Maura szólt, hogy kész a vacsora. Megböktem a szőke fiút:
        Nézd, én tényleg nem szeretném elrontani a családod ünnepét – kezdtem – De nekem nem itt van a helyem…
        May – szakított félbe – A családom hálás neked és szeretné, ha maradnál – nézett mélyen szemeimbe. Nem is csináltam semmi különleges dolgot, akkor meg miért hálásak?
Felálltam aztán megadóan a srác után sétáltam az ebédlőbe. A többiek úgy hagytak helyet nekem, hogy Maura és Nialler közé kerültem. A vacsora családias hangulatú volt és egy kicsit el is felejtettem, hogy én nem tartozom ide. Aranyos volt, ahogy beszélgettek egymással evés közben. Tisztán érződött a szeretet és a tisztelet a másik irányba. A vacsora szépen lezajlott bár én nem sokat ettem, de úgy láttam ez senkinek sem tűnt fel, aminek örültem.
A sütemények tálalására már a nappaliban került sor. Mindenki vidáman beszélgetett egymással, míg Greg, Niall és én a kicsivel játszottunk. Néha engem is kérdeztek, de én próbáltam hárítani ezeket a kérdéseket. Nem nagyon akartam mesélni magamról, amúgy sem vagyok valami érdekes ember. Hét órakor jeleztem szöszinek, hogy menni szeretnék. Illedelmesen megköszöntem a vendéglátást majd elköszöntem tőlük. Felöltöztem, magamhoz vettem a megafonom, amikor észrevettem, hogy a szőke fiú is öltözködik. Nem szóltam semmit.
Kilépve a házból csípős szél csapott az arcomba, odakint pedig nagyon sötét volt már. Az utcák szerencsére rendesen ki voltak világítva.
        Merre laksz? – kérdezte hirtelen Niall.
        Jó pár utcányira, arra – mutattam abba az irányba, ahonnan jöttem.
        Elkísérlek, nem akarom, hogy egyedül mászkálj a sötétben – Bólintottam.
Csendben sétáltunk egymás mellett már egy ideje mikor megszólalt:
        Láttam, hogy keveset ettél, talán nem ízlett?
        Nem, dehogy. Anyukád remekül főz – bizonygattam gyorsan.
        Akkor miért nem ettél?
        Én egyszerűen csak keveset eszek ennyi az egész – válaszoltam és mindenhova néztem, csak rá nem. Utálom, ha erről faggatnak. Igen, evészavaraim vannak és rosszul is érzem magam emiatt, de ettől még tenni nem tudok ellene.
Ideges voltam és a házakat pásztáztam. Mentünk még két utcát aztán befordultunk a sarkon, én pedig megálltam az első ház előtt.
        Itt vagyunk – intettem a fejemmel a ház felé. Megállt majd végignézett az apró, de takaros házon.
        Köszönöm a vacsorát és boldog karácsonyt! – fordultam felé és rámosolyogtam.
        Én pedig, a tömegoszlatást – vigyorgott rám, aztán megölelt.
Finoman eltoltam magamtól és a szép kék szemeibe néztem:
        Jó éjt Niall!
        Jó éjt May!
Megvártam, amíg elindult, aztán felmentem a lépcsőn és megálltam a teraszon. Leguggoltam mintha cicát vagy kiskutyát simogatnék. A vállam felett hátrapillantottam és láttam távolodó alakját. Megvártam, amíg eltűnik a sarkon majd sietősre vettem lépteimet és a pár utcával arrébb lévő nagy épületet vettem célba.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése