2016. február 5.

The mystery girl - 8.rész


Sziasztok!

Először is, előző héten meg lett az 1000 oldalmegjelenítés a blogon, köszönöm mindenkinek, aki ehhez hozzájárult :) Másodszor, utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni az igazi és egyetlen Harry Edward Styles-nek! Harmadszor pedig, péntek van, tehát meghoztam a TMG folytatását, amit most kivételesen az időzítő tesz fel nektek mert farsangon vagyok. Jó szórakozást a részhez! :)
Puszi: Emily






~ Niall ~
Négy nap. Ennyi idő telt el azóta, hogy eljuttattam hozzá a levelet. Azóta nem hívtam, nem küldtem SMS-t és a Twitteremre se írtam ki semmit. De May sem jelentkezett. Megőrjít, hogy nem tudom elolvasta-e egyáltalán. De nem zaklathatom, most neki kell megtennie az első lépést.
Tudom, hogy ötödikével elkezdődött neki a suli és remélem, csak ez az oka annak, hogy nem írt még nekem. Hamarosan vissza kell mennem Londonba, mert kezdődnek a próbák a turnéra. Most nagyon nem akarok visszamenni. Szerencsére az angliai és írországi részt nyomjuk le először. Így talán lesz időm arra, hogy hazalátogassak May miatt.
De ez addig csak egy hiú ábránd, amíg nem ír vissza nekem. Magam alatt vagyok. Nincs kedvem találkozni a barátaimmal, helyette inkább itt fekszem az ágyamon és rajta jár az agyam. Elmeséltem a srácoknak, hogy felsültem Maynél, ők pedig jó barátok lévén jól kiröhögtek. A telefonom csörgése zökkentett ki a gondolataim közül. Liam volt az.
        Szia! – köszöntem kedvetlenül.
        Szia! Úgy hallottam nem vagy túl jól, akarsz beszélgetni kicsit?Hát igen, Liam sosem kertel és nem is cáfol önmagára.
        Hát, nem igazán. Várjál, ki mesélte el? – kapcsoltam közben.
        Mit tippelsz? – az első gondolatomat mondtam:
        Greg?
        Talált, süllyedt. Azt mondta nem igazán tud hatni rád.
        Ez nem igaz. Kábé betartottam, amit mondott – gondolkodtam el.
        Tényleg? Én nem így hallottam. Na, mesélj erről a lányról!
        Nem tudok sokat mondani róla, mert… – hallgattam el hirtelen.
        Mert?
        Nagyon keveset árult el magáról.
        Oké, akkor mit lehet tudni róla?
        Hát, a neve May, szereti a gyerekeket – kutattam az emlékeim között valami használható után.
        Jó feleség lesz – kommentálta Liam.
        A mullingari suliba jár és matek-fizika szakos tanár szeretne lenni.
        Jézusom, okos! – kiáltott fel a vonal túlsó oldalán bandatársam.
        Igen az. Ez miért is olyan meglepő? – húztam fel a szemöldököm, bár ezt ő nem láthatta.
        Félre értesz, ez jó dolog.
        Aham. Szóval, 18 éves, a rokonai Amerikában élnek, nincs testvére, amúgy a rajongónk – soroltam – És nem szereti, ha faggatják – fejeztem be végül.
        Ennél azért kevesebbre számítottam. Nézd, ez jó jel, legalább ennyit elmondott.
        Nem Liam, nem az – sóhajtottam fel.
        Miért, csináltál valamit? – kérdezte gyanakvóan.
        Igen. Szilveszterkor vele voltam és hazakísértem. Aztán megcsókoltam, de ő elhajtott, elég rendesen.
        Az gáz.
        Kösz. Olyat mondj, amit nem tudok!
        Bocs. És mit csináltál ezután?
        Hívogattam meg SMS-eket küldtem neki.
        Idióta! – bukott ki belőle.
        Kösz, ezt is tudom, de ez még mindig nem segít.
        Bocs, folytasd!
        Aztán írtam neki egy levelet, amit négy napja eljuttattam hozzá. És azóta azt várom, hogy válaszoljon.
        Szerinted fog? – kérdezte óvatosan.
        Fogalmam sincs, remélem, hogy igen.
        Hát haver, sok szerencsét, a srácokkal szorítunk neked.
        A srácokkal?Mi van?
        Szia Nialler! – kiabáltak egyszerre a fiúk.
        Te kihangosítottál?
        Igen, gondoltam együtt többre megyünk. Megbeszéltem velük, hogy amikor felhívlak mindenki nálunk lesz.
        Remek! – sóhajtottam fel. Nem is tudom, mi bántott jobban, az, hogy most mindenki tudja, mi van velem, vagy az, hogy én nem vagyok ott velük.
        Hé, csak segíteni akartunk – mondta Harry.
        Tudom, és köszönöm. Majd nem sokára találkozunk. Sziasztok!
        Niall, várj még! Nézd, úgy tűnik, ezt a lányt megrémiszti a közelséged, ennek biztos van valami oka. Viszont, ha ezt így folytatod, a zaklatójává fogsz válni és végérvényesen elhajt majd. Ezen azért gondolkozz el! Szia! – Liam bontotta a vonalat. Tényleg értékeltem azt, hogy segíteni próbáltak, de ez akkor sem volt fair dolog.
A párnámba fúrtam a fejemet. Valaki kopogott az ajtómon.
        Szia, drágám! – lépett be anya a szobámba.
        Anyu, kérlek, ne most!
        Kicsim, tudom, hogy valami nincs rendben mostanában veled – ült le az ágyam szélére – Nem szeretnél, esetleg beszélni róla? – hangja szeretet teljesen csengett és megsimogatta a fejemet.
        Nem igazán – húztam a szám.
        Egy lányról van szó igaz?
        Igen.
        És mi a gond vele?
        Miért gondolod, hogy baj van vele?
        Hát, ha nem lenne probléma, akkor szerintem, most mellette lennél.
        Valószínűleg – adtam neki igazat.
        Tudod kicsim, amin most keresztül mész, azon mindenki átesik élete során. Én is, és az apád is voltunk szomorúak valaki miatt, akit szerettünk.
        És ez kellene, hogy most megvigasztaljon engem?
        Én csak azt mondom, nem kellene itt ülnöd, és emiatt szomorkodnod. Menj, szórakozz, most éled életed legjobb részét.
        Ez a legjobb, akkor milyen lesz a többi? – emeltem fel a fejem kétségbeesetten.
        Látom, ma nem lehet értelmesen beszélgetni veled, inkább békén hagylak – adta fel és magamra hagyott. Hogy ma engem mindenki megtalál!
Gondolataim visszatértek Liam utolsó szavaira. Tudtam, hogy a barátomnak igaza volt, vissza kell vennem. Siettetni akartam ezt az egészet, elnyerni a bizalmát mielőtt elkezdődik a turné. De ezzel pont az ellenkezőjét értem el. Csak remélni tudom, hogy elolvasta a levelet és ad egy esélyt nekünk. Ha megteszi, nem fogom siettetni, az ő tempójában fogunk haladni, mindegy, milyen az. Bár lehet hülyeség addig terveket szövögetni, amíg azt sem tudom akar-e még hallani felőlem.
Felálltam az ágyamról. Úgy döntöttem elég az önsajnálatból. Elhatároztam, hogy jól fogom érezni magam és egy időre kitisztítom a gondolatokat a fejemből. Ezért felhívtam a haverjaimat és elmentünk biliárdozni. Söröztünk kicsit majd neki álltunk játszani. Calebbel voltam egy csapatban és mi löktük a csíkos golyókat. Amikor Drew véletlenül belökte a fehéret az asztaltársaságunkból kitört a röhögés. Mondanom se kell az első fordulót mi nyertük. Egész este játszottunk végül kiegyeztünk egy döntetlenben, hogy mindenkinek jó legyen. Egyedül indultam haza és úgy döntöttem teszek egy kis kitérőt. A lábaim önálló életre keltek és a kolesz felé vittek. A legtöbb helyen még világítottak az ablakok. Természetesen Mayt nem láttam, de jó érzés volt legalább ennyire a közelében lenni. Hazamentem. A ruháim bűzlöttek az alkohol és a cigi szagtól, és az én szagom se volt semmi, szóval gyorsan lefürödtem. Az ágyamon heverésztem, amikor rezegni kezdett a telefonom: kaptam egy SMS-t. Ki lehet az ilyenkor? Megnyitottam: „Rendben, beszéljük meg. May”









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése